2025. április 2., szerda

                                                                      Iskolahívogató

 

Intézményünkben már hagyomány az óvoda-iskola átmenet elősegítése. Ennek egyik ilyen programja az „Iskolahívogató” program szervezése a nagycsoportos óvodások és szüleik számára.

A célunk az volt, hogy betekintést nyújtsunk az intézményben folyó munkába, megismerjük a leendő elsősöket és szüleiket. Ezen kívül könnyíteni szerettük volna azt a bizonytalanságot, feszültséget, ami az óvodából az iskolába való átmenet körül kialakul. Kis település révén fontos számunkra az is, hogy az itt és a szomszédos településeken élő szülők – Kisvárda elszívó hatása ellenére is – szívesen írassák be hozzánk gyerekeiket.

Igyekeztünk izgalmas, a gyermeki képzeletet megmozgató programot összeállítani. Elsőként egy Mesés Hétpróbára hívtuk a gyerekeket, játékos sportfoglalkozás formájában. A „próbatételek” során aktívan közreműködtek a 4. osztályos tanulók, néhány felsős tanuló, valamint a Muzsika Alapfokú Művészeti Iskola tanára és tanulói.

A kalandok, a küldetés a vártnál is jobban sikerültek, mert a gyerekek nagyon lelkesek, aktívak voltak. Jutalmul egy nyakba akasztható hétpróbás kártyát, valamint az utolsó feladatnál használt lufit és ivólevet kaptak. A mesés próbák után az Almafa Alapfokú Művészeti Iskola 1. osztályos tanulóinak táncos előadását tekinthették meg a vendégek.

A kézműves foglalkozás programját a tavaszi ünnepkörhöz igazítottuk, figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait, érdeklődését is. A húsvéti asztali díszhez szükséges eszközöket a ManualArt Alapfokú Művészeti Iskola biztosította. Szülők, gyerekek és pedagógusok kötetlenül együtt tevékenykedtek, beszélgettek.

Sikeres, tartalmas délelőttöt bonyolítottunk le. A szülők és a gyerekek is jól érezték magukat, elégedetten, többen öleléssel, a folytatást várva köszöntek el tőlünk.

                                                                                                                  Bodrog Tünde


                                            

                                                                                                          





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése